Tíz évvel az első Ossian album megjelenése után, 1998. június 14-én Paksi Endre az E-klubban adott koncertet zenész barátaival, a műsor pedig az Ossian legjobb dalaiból állt. A közönség több mint lelkes fogadtatásának hatására Paksi Endre újjászervezte az Ossiant, de rajta kívül egyetlen korábbi tag sem vett részt a banda talpra állításában. A tribute-koncert felvételéből még abban az évben megjelent egy koncertalbum a Hammer Records gondozásában. Az új korszak első nagylemeze az 1999-ben megjelent Fémzene album lett. Az Ossian újra a nulláról kezdte felépíteni magát. A fordulópontot az új korszak harmadik nagylemeze a Titkos ünnep (2001) album jelentette. Ezzel a koronggal sikerült végre meggyőzni a régi rajongókat az új felállás életképességéről és egy új rocker generáció is csatlakozott a csapat táborához. A kritikus hangok ellenére az azóta eltelt időszakban az Ossian megszilárdította vezető pozícióját a magyar heavy metal színtéren. Minden év őszén új albummal jelentkeznek, mellyel az utóbbi években rendre a Mahasz eladási listájának első felében szerepelnek.
Ossian koncert jegyvásárlás 2019 karaoke
Molnár Vid Bertalan Művelődési Központ, Győrszentiván, Győr, Győr-Moson-Sopron, Hungary
Ossian Gig Timeline
Previous concerts
Ossian
Csabagyöngye Kulturális Központ, Békéscsaba - Oct 4, 2019
Oct
04
2019
Hang-Ár Music Pub, Kaposvár - Oct 5, 2019
05
Oct 19, 2019
Molnár Vid Bertalan Művelődési Központ, Győrszentiván, Győr - Oct 19, 2019
19
Following concerts
Lovarda, Debrecen - Oct 26, 2019
26
IH Event Center, Szeged - Nov 2, 2019
Nov
02
Work From Home: Underoath
Ossian Concert Setlist at Molnár Vid Bertalan Művelődési Központ, Győrszentiván, Győr on October 19, 2019 | setlist.fm
- Pénzmágnes meditáció agykontroll
- Ossian koncert jegyvásárlás 2015 cpanel
- Pásztor Máté (szerk.): Fuss & Főzz | bookline
- Ossian koncert jegyvásárlás 2019 cast
- Ossian koncert jegyvásárlás 2013 relatif
- Ossian koncert jegyvásárlás 2019 date
- Ossian koncert jegyvásárlás 2009 relatif
- Ossian koncert jegyvásárlás 2019 season
- Lila párolt káposzta
- Jegyvásárlás | Marie Claire
- Ossian koncert jegyvásárlás 2019 time
Ossian koncert jegyvásárlás 2015 cpanel