Családi ház eladó Debrecen, a Bihari utcában, 90 négyzetméteres | Otthontérkép - Eladó ingatlanok Otthon térkép Eladó ingatlanok Kiadó ingatlanok Lakópark Magazin Ingatlanos megbízása Tartalom Új építésű lakóparkok Bűnözési térkép Bl...
Hogy ne arról beszéljünk, hogy milyen az egészségügy, a tömegközlekedés, hogy növekednek-e a nyugdíjak, vagy biztosítanak-e a szociális segélyek is emberhez méltó életet, hanem nemzetről, kultúráról és hasonlókról. Ha igaznak fogadjuk el ezt az állítást, akkor épp egy érdekes politikai kommunikációs kísérletnek lehetnek tanúi a győri polgárok. Győr-Moson-Sopron az egyik legfertőzöttebb megye az adatok szerint, többek között a megyeszékhely jegyzője, illetve három önkormányzati politikus is elkapta a koronavírust, köztük a polgármester is. Ilyen körülmények között jelent meg egy interjú a győri polgármesterrel, Dézsi Csaba Andrással, amiben váratlanul bejelentette, hogy gondolkodik a Győri Nemzeti Színház épületének lebontásában. Mindezt úgy, hogy a színház felújításának a kivitelezési tervei már elkészültek, és eddig a bontás és újjáépítés egyáltalán fel sem merült. Elsőre meglepőnek tűnhet, hogy a járvány idején, a közelgő gazdasági és társadalmi válság árnyékában a polgármester egy 60 milliárd forintos kultúrberuházás teljes újratervezését, nem pedig a felfüggesztését kezdi el kommunikálni.
Borkai októberi győzelménél nagyobb fölénnyel nyert a Fidesz jelöltje. Alig vesztettek választási kedvükből a győriek: a Borkai Zsolt lemondása miatt tartott időközi polgármester-választáson csaknem annyian voksoltak, mint tavaly ősszel, amikor még "friss" volt a fideszes városvezető szex- és korrupciós botránya. Október 13-án a névjegyzékben szereplő 101 841 választópolgár 44, 18 százaléka voksolt, most vasárnap pedig 42, 25 százalékuk. A hasonló részvételi arány azonban más eredményt hozott tegnap, mint három hónapja. Októberben Borkai 44, 3 százalékot kapott, míg akkori ellenzéki riválisa 42, 8 százalékot. Most viszont a fideszes jelölt, a kardiológus Dézsi Csaba András egészen 56, 1 százalékig jutott. Az ellenzék így kevésbé tudta megszorítani: az MSZP, a DK, a Jobbik, a Momentum és az LMP győri polgármesterjelöltje, Pollreisz Balázs 39 százalékot kapott. A másik négy induló összesen sem ért el 5 százalékot. A választás főként szimbolikus jelentőséggel bírt. A Fidesznek nagy többsége van az önkormányzatban, az arányokat jelentősen Pollreisz győzelme sem változtatta volna meg.
Dézsi Csaba András: ingyenesen, éjjel-nappal hívhatják tanácsokért a győriek az önkéntesen dolgozó orvosokat Orvosként és polgármesterként is fantasztikus átélni azt az összefogást, ami a győri emberekben kialakult ezekben a válságos napokban, hetekben. Tamás László János főigazgató főorvos úrral konzultálva, szükségesnek érezzük egy olyan orvos csapat felállítását, akiket az egészségi állapotukkal kapcsolatban bizonytalan győriek hívhatnak fel telefonon, és kérhetnek tőlük segítséget az esetleges teendőkről – írta szerdán kiadott közleményében Dézsi Csaba András, a megyeszékhely fideszes polgármestere. Győrben öt rendkívül tapasztalt főorvos vállalta, hogy szaktudását szabadidejében a győriek megsegítésére fordítja oly módon, hogy a város által rendelkezésükre bocsátott öt telefonkészülékeken csütörtöktől a nap huszonnégy órájában várják a győriek jelentkezését az ingyenesen hívható +36-80/180-099 zöld számon, ezzel is tehermentesítve az egészségügyi intézményeket és dolgozóikat. Azok az emberek, akik influenzaszerű tüneteket észlelnek magukon, vagy lázas állapot alakul ki, semmiképpen se menjenek be a munkahelyükre, ne menjenek közösségbe, telefonon vegyék fel a kapcsolatot háziorvosukkal, vagy hívják az ingyenesen hívható zöld számot – hangsúlyozta közleményében a polgármester.
Sitemap | Legion teljes film magyarul, 2024