- X-Faktor: szabálymódosítással jön a harmadik élő adás
- X faktor 3 élő show manuel
Az X-Faktor 3. élő show-jára két dallal készült a még versenyben lévő 6 énekes, egy szabályváltozás azonban alaposan belekavart a műsorba. Először egy-egy dalt adott elő Bagdi Enikő, Burai Renátó, Manuel, Ruszó Tibi, Vanek Andor és Zdroba Patrik. A produkcióik alatt a nézők végig voksolhattak bármelyik versenyzőre, egyiküknek azonban távoznia kellett az első körös szavazás végén. Az első forduló végén – a nézők döntése alapján – Bagdi Enikő esett ki, ezzel Dallos Bogi az utolsó mentoráltját is elveszítette. Mivel Enikő volt az utolsó nő versenyző múlt hét óta, így ő lett a "2019-es X-Faktor női hangja". Ezután – a 3. élő adás 2. felében – a bennmaradó 5 versenyzőnek még egy dalt kellett előadnia. Ekkor ismét visszatért a már megszokott székes rendszer, de ezúttal a mentorok már csak két énekest ültethettek le. Az élő show legvégén pedig még egy énekes kiesett: Burai Renátónak kellett távoznia. Így a jövő heti adásban, azaz az X-Faktor elődöntőjében már csak négyen folytathatják, Gáspár Laci egy, míg ByeAlex mindhárom versenyzője.
X-Faktor: szabálymódosítással jön a harmadik élő adás
- Piros pezsgő bár
- X faktor manuel 3 élő show
- X-Faktor: szabálymódosítással jön a harmadik élő adás
- X-Faktor – Közös produkció - 3. Élő Show | RTL
- Zöld tavi menedékház
- X faktor 3 élő show today
- Tensei shitara slime datta ken 16 rész free
- Éjjeli lámpa | retronom.hu
- X faktor 3 élő show 2019
- Budapest bank hu
X faktor 3 élő show manuel
X-Faktor June 16 at 3:32 AM A Fókusz stábja ott volt Manuel a klipforgatásán, melynek helyszínéü... l egy születésnapi party szolgált, nem is akárkié: egykori mentoráé, ByeAlexé, aki most ünnepelte 36. születésnapját! 🥳 🥳 🥳
Fókusz ByeAlex # xfaktorhu See More